2010. január 25.

Áron 1 éves :-)


A bulit szombaton már megtartottuk, volt nagy evés-ivás!

A lufik kicsit zavarták, de azért mosolygott a fiúknak, akik bohóckodtak mellettem:



Dóri is segített ajándékot bontani, és még a "Boldog születésnapot" is elénekelte! :





A kis szülinapos és a nagytesók (és a torta, ami sokkal érdekesebb, mint folyton a fényképezőgépbe nézni!):


A ruha, és Áron is ment a tortaevés után a mosásba:

2010. január 2.

12. és B.Ú.É.K.!

Nálunk az év utolsó napja duplán ad okot ünneplésre, mert 1997. december 31-én kötöttünk házasságot. Így az idei szilveszter már a 12. házassági évfordulónk volt.
Az első években még tettünk kísérleteket, hogy elmenjünk ebédelni, de nem túl sok étterem tart nyitva szilveszterkor, készülnek az estére. Úgyhogy a nap nagy része azzal telt, hogy főzőcskéztem a konyhában. A nagyok nagyon várták már az éjfélt, mert eddig még nem sikerült 24 óráig fenn maradniuk. Hát ez most annyira sikerült, hogy fél 1-kor még alig akartak lefeküdni! :-D
Áron semmit nem vett észre az ünneplésből, szépen aludt még a hangos tűzijáték alatt is.


2010. január 1.

Ünnepek

Az első Karácsony Áron életében!

24-én a nagyok már egész nap azt kérdezgették, hogy mikor jön a Jézuska :-) Délelőtt felállítottuk a fát, apának jó sokat kellett faragnia, de végül sikerült belegyömöszölni a tartóba. A fiúk szobájába, az egyik íróasztalra került, hogy biztonságban legyen Árontól, és ő is biztonságban legyen a fától.
Áron délutáni alvása után volt az ajándékbontás.


Áron tulajdonképpen nem is bontott ki semmit, ugyanis a hintát már délelőtt beüzemeltük, hogy ne lépjen bele a forgácsokba.

És ezen az estén kapta meg Márta mama ajándékát is, egy bébitaxivá alakítható tologatós akármit, mert ez egy kicsit nagy ahhoz, hogy szállítgassuk, vagy hogy becsomagoljuk. Ez amúgy egy járássegítő, de Áron már olyan szépen megy, hogy erre a funkciójára nem lesz szükségünk.


Azért tartottam jó ajándéknak, mert Dóri babakocsiját nagyon nagy élvezettel tologatta. Arra nem is gondoltam, hogy bébitaxi formában ilyen hamar elkezdi használni. Menni ugyan még nem tud vele, de a fel- és leszállás már nagyon megy neki.
A nagyok kaptak Nerf-et, (amit még aznap este ki is próbáltak, mi pedig nem győztünk elmenekülni előlük), kaptak Lego-t, és Dávid egy telefont is.
Karácsony másnapján mentünk dédi mamához ebédre. Gáborékkal sajnos nem tudtunk találkozni, mert Anita influenzás lett, és még nem gyógyult ki teljesen.


Másnap a nagyfiúk elmentek apával Gyurihoz és Juditkához, és délután együtt voltunk Árpinál. Ismét sok és jó ajándékot kaptak a fiúk, és remélem, hogy amiket mi ajándékoztunk tetszenek az érintetteknek.

Apának legjobban a golyókká alakítható torony tetszett, Áron pedig nagyon ügyesen pakolgatja a "sütiket" a bödönbe, és üti a teknőskét.

Azután hétfőn úgy döntöttünk, hogy elég volt a Karácsonyozásból, és a sok semmit-tevésből, és délelőtt hazajöttünk.
Kedden délután átjöttek Zsoltiék névnapozni. Azután jött Attila Nikivel, és később Márta mama is csatlakozott, úgyhogy nekik is végre át tudtuk adni az ajándékokat, amik időközben megjárták Tolna megyét is, de ott nem találkoztunk egymással. A fiúk is megkapták mamától az ajándékukat, a két legújabb Harry Potter DVD-t.

Még több kép található a http://picasaweb.google.com/dochnal001/Karacsony2009# oldalon.