2010. március 29.

Takaró


Áronnak kedvenc takarója van.
Szép a színe, és nagyon puha, és úgy néz ki, Áron nem tud nélküle elaludni.
Sajnos múlt héten utolért valami ronda vírus hányással és hasmenéssel. Szegény Áronkát kapta el a legjobban. A kis takaróját így műsoron kívül kellett kimosnom. Amúgy is ki szoktam mosni, de mire alvásra kerül a sor, már meg is szárad a meleg radiátoron. Szóval most nem sikerült megszáradnia, csak félig. Ezért helyettesítettem Ádám volt ovis takarójával.
Aznap korán kelt reggel Áron, ezért gondoltam, hogy már délelőtt 11-kor alvás lett. De tőle szokatlan módon csak nyűglődött, és sírt a kiságyban. Na, gondoltam biztos még nem álmos, kivettem az ágyból, de rövid idő után megint azt vettem észre, hogy fáradt. Megint be a kiságyba, megint sírás. Ezt játszottuk fél 2-ig, amikor odaadtam neki a megszokott kis takaróját, igaz még egy kicsit nedves volt. Szó nélkül el is aludt, és akkor elvettem tőle, hogy teljesen megszáradjon.
Ez már a második ilyen eset volt, hogy nyűglődött a kiságyban a takarója nélkül, úgyhogy most már biztos vagyok benne, hogy az hiányzott neki.
Ha éjjel felébred, átmegyek hozzá, visszafektetem, fogja a takaró csücskét, és a szeméhez teszi, és már alszik is.
Ha picit már fáradt, és még nincs itt az ideje az alvásnak, akkor is úgy nyugszik meg, hogy belebújik a takarójába.



2010. március 8.

Fodrászkodunk :-)

Múlt héten úgy gondoltam, hogy már nagyon hosszú Áron haja, így eljött a hajnyírás ideje. Már egyszer levágtam a haját, de csak egy picit, amíg fürdött ollóval megnyírtam. Nem is volt vele gond, szinte észre sem vette.
Most viszont a hajnyíró gépet vetettem be.
Áront beültettem a nagy etetőszékbe, mert azt könnyű utána lemosni. Nem volt otthon senki rajtunk kívül, úgyhogy egy kicsit nehéz volt nyugtatni is, játszani is, és közben hajat is nyírni. Szegénykém sírt is egy kicsit, mert szerintem megijedt a gép hangjától, de volt amikor tetszett is neki, ahogy a fején duruzsol a hajnyíró. És utána a zuhany sem nyerte el a tetszését.

Azt nem tudom, mikor lesz legközelebb hajvágás, mert nagyon rövidre sikerült, és nekem is jobban tetszett hosszabban.

itt még hosszú hajjal:


kis kopaszka: