2011. május 8.

Budakeszi

Olyan programokat találni, ami nem kerül pénzbe egy kicsit nehezebb feladat, mint kinézni egy helyet, kifizetni a belépőt, és hagyni hogy "szórakoztassanak". A másik nehézség a program-szervezésben az, hogy mindenkinek jó legyen. Apa szereti a vízpartot, a hegyeket, erdőt, mindent, ami természetes. A nagyfiúk nem szeretnek sokat menni, szeretik a játszótereket, és mindent, ahol "kaja" van. Áron szintén szereti a játszóteret, a buszozást, a villamost. Viszont vele még nem lehet menni olyan helyre, ahol sokat kell menni, vagy ahol babakocsival nem lehet menni, mert általában elalszik, és olyankor kell a kocsi. Nekem pedig bármilyen hely jó, ahol a többiek mind jól érzik magukat, és lehet őket, vagy a tájat fényképezni :)))
A Budakeszi Vadaspark minden feltételnek megfelelt. A fiúk már voltak az osztályukkal benn az állatoknál, úgyhogy ezt a "fizetős" kört ki is hagyhattuk. Viszonylag kevés átszállással BKV-val meg tudtuk oldani az oda-vissza utat (173-as busszal a Blahá-ig, 4-6 villamossal a Moszkva térig, 22-es busszal a Vadasparkig.) Így legalább Áronnak is megvolt a napi buszozás-adagja!

A buszmegállótól kb. 20 percnyire van a Vadaspark, az erdőn keresztül lehet odajutni, de nagyon jó kis járat van, babakocsival simán lehet menni.

Megnéztük a parasztudvart, Áron kicsit félt az állatoktól, eddig még csak macskát és kutyát látott.

Ezután volt egy kis hegymászás, majd sok játszás a nagy réten.
Visszafelé Áron elaludt, végig is aludta a buszozást, villamosozást.

3 megjegyzés:

  1. Mintha tegnap írtam volna?? Vagy mégse? Na, csak annyit, hogy a vadaspark, nekünk is kedvenceink között szerepel!! A nagyobbakkal már egész nagy túrákat is csináltunk az erdőben. Gyakran láttunk vadakat, és az nagy élmény volt! A kilátót is élvezték mindig, csak az én tériszonyom volt a zavaró!:))
    Van az oldalamon tuti helyek címmel egy pár dolog, ha van kedved, nézd meg! Nekem is a pénz volt a fontos, hiszen bébiszitterként, másképp kellet gazdálkodnom. A diavetítéseknél pedig, nagyon sok fotó van az ilyen túráinkról!
    Nem tudom, ismered-e a játszótér keresőt(az is ott van a blogban) ott is lehet, jó helyeket találni! Voltunk már olyan is, ahol külön kicsiknek, külön a nagyobbaknak voltak biztonságos játékok, persze bekerített kertben!

    VálaszTörlés
  2. A REX kutyaotthon, ott van Káposztásmegyeren. Több alkalommal vannak, nagyon érdekes programok. Gyereknapon, az állatok világnapján....
    Olcsó, nincs tömeg, és az állatok testközelben vannak!

    VálaszTörlés
  3. Köszi, megnézem majd a blogodat. :)

    VálaszTörlés