2009. október 9.

A FŰ

Hát igen, ez a rettenetes "jószág" jól ráijesztett Áronra!
Az történt ugyanis, hogy Bonyhádra mentünk a múlt hét végén. Bár itt a környékünkön elég sok fa, bokor, fű, és erdő van, de mégsem vitt rá semmi, hogy Áront letegyem akárcsak egy plédre is. Szóval Bonyhádon nagyon szép volt az idő, és egyik délután, amikor lenn voltunk a házunknál Papával és Jucival, kinn ücsörögtünk az udvaron.
Áront a két kezénél fogva sétáltatták (még jó, hogy volt ott egy kemény talpú cipő, ami pont jó neki) és ahogy már itthon megszokta, leült, de nem a padlószőnyegre, hanem a fűbe.
Hát ahogy hozzáért a kis keze a fűhöz, visítva elkezdett sírni, mintha megütötte, vagy megszúrta volna magát valamivel. De semmit nem találtunk, ami bánthatta volna.
Másnap egy plédet terítettünk az udvar közepébe, hogy ott játszhasson. Ez úgy működött, mint egy járóka, mert Áron nem tudott/akart róla lemászni, hiszen akkor hozzá kellett volna érnie a FŰ-höz!

Persze nem kellett sok időt a pléden töltenie, hiszen mindig volt aki dajkálja.


A nagyok közben jókat játszottak, végre nem a számítógépen, és fára is másztak.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése