Huncutka

Mint minden "rendes" gyereknek, Áronnak is pont azok a dolgok kellenek, amiket nem szeretnénk, vagy nem lehet odaadni neki játszani. Persze nem jó, ha minden percben azt hallja, hogy "Nem szabad!", ezért igyekszünk eltenni a számunkra fontos kincseket, hogy ne is lássa. Ezért van, hogy Apa felkutatja a lakást a távirányító után, vagy én nem tudom, hogy hová rejtettem el utoljára a telefonomat :)
A számítógép nagyon érdekes, de csak az, amelyiken éppen én írok/olvasok. Ha odaadom neki Ádám kis Pókemberes laptop-ját, az nem tetszik, rögtön lecsukja, és jön vissza az "igazihoz". Sajnos egyszer Apa megengedte neki, hogy püfölje rajta a billentyűket, de Áronnak jobban tetszett a kapirgálás, és pár pillanat múlva már a kezében is maradt a kettes billentyű. Nagy nehezen sikerült visszatenni a helyére, de azóta Áron a gép ellensége.

Itt már megelégeltem, hogy folyton a nadrágomat rángatja, és hagytam, hogy garázdálkodjon egy kicsit a hálóban. Ez lett az eredménye:

"Megnézem, hátha hozott már valamit a Mikulás Dávidnak":

"Ilyen ügyesen be tudok mászni a játékos dobozomba":

Nagyon szeret a krémes dobozokkal, és a popsitörlős dobozzal játszani fürdés előtt, de úgy látszik menekülésen töri a kis buksiját:

Naná, hogy törökülésben kell ücsörögni azon a kisszéken:
(sőt, fel is lehet rá állni, de azt nem tudtam lefényképezni, mert féltem, hogy leesik közben)

Na, igen! Az első és az utolsó szaloncukor ebben az évben:

Az órát is jól be kell állítani, hogy Apa reggel sokáig aludhasson:

Szombat 14.

...avagy a produkció folytatódik

Másnap este 10-kor Áron még nem akart aludni, ezért Apa kivette a kiságyból, hogy játszadozzon még egy picit. Dávid és Ádám is fenn voltak még, ők sem voltak álmosak. Áron nagyon fel volt pörögve, és azt vettük észre, hogy egyedül felállt! Utána nagyon tetszett neki, többször is megmutatta, hogy mit tud. A másik kedvenc játéka az volt, hogy az egyik íróasztal alá bebújt, majd átmászott a másik alá, és így tovább. Közben nagyokat kacagott Dávidnak.

Napközben persze még mindig az van, hogy kell fogni a kezét, különben visítás van.

Péntek 13.

Nem azért ez a cím, mert annyira szerencsétlen volt ez a nap, csak éppen aznap ment Áron egyedül kb. 1,5-2 métert. Már régóta gyakorolgatja a járást úgy, hogy csak az egyik kezemet fogja. Mászni nem igazán szeret már, mióta rájött, hogy két lábon is lehet menni. Én is kipróbáltam a mászást, utána három napig fájtak a térdeim, úgyhogy megértem Áront.
Ha szeretne menni valahova (és persze mindig szeretne), megfogja a kezem, beleigazgatja az ő kis kezébe az ujjamat, és megindul. Nem számít, hogy én állok, ülök, fekszem, vagy bármi más, ha ő menni akar, akkor nekem is kell! Ha esetleg én nem megyek, akkor leül a földre, és nagy-nagy visításba kezd.
Már próbálkoztunk vele, hogy állásból elinduljon, én ültem előtte, és nyújtottam a kezem felé, de egy-két lépés után eldőlt, mint a liszteszsák.
Péntek délután apa szokás szerint dolgozott, a fiúk Dávid barátjánál voltak, csak ketten voltunk otthon Áronnal. Adtam neki kölesgolyót enni, és olyan cuki volt, ahogy falatozta befelé, hogy gondoltam, ezt meg kell örökíteni, és felveszem videóra.
De ahogy a golyók a kezében voltak, mind a két keze el volt foglalva, és megvolt a biztonságérzete, mint amikor a kezét fogom, és szépen lassan elindult felém.

Szerencsére az első próbálkozását így sikerült megörökíteni:
(az első pár lépés után lehuppan, majd visszatér a kiindulási ponthoz, és eltipeg a kiságyig)

Itt 9 hónapos, 2 hetes, és 5 napos.

Angliában, folytatás

Kedden reggeli után felkerekedtünk, hogy meglátogassuk Londont.

GPS nélkül el sem tudom képzelni, hogy jutunk oda, mert még így is sokszor nehéz volt értelmezni a "tarts jobbra" kifejezést.
Közel a parlamenthez találtunk egy mélygarázst, ahol tudtunk parkolni (persze az aranyat olcsóbban mérik, mint ott egy óra parkolási időt.)


Átsétáltunk a Westminster hídon, célba véve a nagy óriáskereket, a London Eye-t.

Ott elborzadva láttuk, hogy ezer meg ezer ember áll sorban, hogy feljuthassanak. A London Aquarium előtt szintén hosszú sorok kígyóztak. A fiúk jót játszottak a közeli játszótéren, majd hotdogot ettek, én pedig valami borzalmas ízű kínai tésztát.
Ezután megcéloztuk a Buckingham palotát. Ott is rengeteg ember volt, csak éppen őrségváltás nem! De a körülötte lévő Green Park csodaszép volt így ősszel.

Itt egy picit megpihentünk, majd elindultunk visszafelé az autóhoz.
Útközben a St. James park mellett mentünk, ahol a fiúk játszóteret találtak, és persze ki kellett próbálni, és sok mókust is láttunk.
Más nevezetességet nem is tudtunk megnézni, na de majd legközelebb, ha Áron is nagyobb lesz.

Szerdán reggeli után elmentünk Saint Hill-be. Nagyon gyönyörű hely, sok-sok nyugodtsággal körülvéve.



Délben a vendéglőben ebédeltünk, ahol reggelizni szoktunk. Nagyon finomakat ettünk, és mindenki talált az ízlésének megfelelőt. Délután Zénó/Kata/Milán-ékhoz mentünk ismét, majd elmentünk Crawley-ba. Estére Áron belázasodott, nehezen aludt el, de reggelre jobban lett.

Csütörtökön reggel összecsomagoltam, a fiúk addig a parkolóban játszottak. Ezután elmentünk megint Crawley-ba, mert az közel van Gatewick-hez, ahonnan a repülő indult. Sokat sétáltunk, ebédeltünk, plázáztunk, játszótereztünk.




A repülőtérre sokkal korábban érkeztünk, mint kellett volna, így ott is sétálgattunk.
Éppen a "becsekkolás" előtt aludt el Áron a babakocsiban, gondoltam jó is lesz, ha a két órás várakozást végigalussza. Sajnos nem így történt, mert a biztonsági ellenőrzésnél ki kellett vennem a babakocsiból, és azt összecsukva feltenni a futószalagra. Naná, hogy Áron felébredt, és nem tudott visszaaludni. A váróban is nagyon nyűgös volt, de legalább sétálgathatott. Viszont a gépen már nem bírta, hogy le kellett ülni, elaludni nem tudott, és szinte végig sírdogált. Hol hangosabban, hol halkabban. Semmi sem volt jó neki. Már landolás után gurultunk, mire elaludt, és akkor megint csak nem tudott nyugodtan aludni.
A csomagokra most többet kellett várni, de Zsolti már várt ránk az autónkkal, hogy hazavigyen. Hazafelé Ádám is és Áron is elaludt. Áront úgy ahogy volt, (csak a kabátot, sapkát, cipőt vettem le róla) betettem az ágyikójába, és aludt tovább.

Utólag visszagondolva nagyon szép volt, de nem annyira jó a betegek miatt.
Legközelebb talán jobban sikerül a kirándulás.

Angliában

Folytatom:

A reggeli előtti 2 óra gyorsan eltelt, Áron álmos is lett, a babakocsiban aludt, így mi viszonylag nyugisan tudtunk reggelizni. Apa hagyományos angol reggelit kért, ami tartalmazott 2 tükörtojást, 4 virslit (vagy kolbászt), paradicsomos babot, grillezett gombát, paradicsomot. Ez a mennyiség még ebédre is sok lett volna :) A fiúk és én a "svéd asztalról" reggeliztünk. Nagyon bejött nekik a pirítós kenyér vajjal (de itthon már nem kellett), és a gránátalmalé. Közben Áron is felébredt, ő vajas kenyeret kapott. Reggeli után kicsit még elvoltunk a szobában, majd elmentünk Zénó/Kata/Milán-ékhoz. Igaz, ebédre hívtak, de mi egy kicsit előbb ott voltunk. A nagyok sokat gépeztek, játszottak, Áron szétpakolta Milán játékait, Apa sokat beszélgetett, én pedig rohangáltam Áronnal, és Áron után.
Ebéd után Brightonba mentünk a tengerpartra. Szép hely, csak egy kicsit sokat fúj a szél.

Jó messzire elsétáltunk, már sötét volt, mire visszaértünk az autóhoz.

Hétfőre londoni kirándulást terveztünk, de Apa lebetegedett, egész délelőtt az ágyat nyomta.

Ezért a fiúkkal elmentünk a közelbe sétálni. Kerestünk játszóteret, de nagyon a város szélén voltunk, így csak egy nagyobbacska teret vettünk birtokba, ahol a fiúk nagyon jól eljátszottak, Áron pedig kb. 2 órát aludt a babakocsiban.


Mire visszaértünk, Apa már jobban volt, de már túl késő volt Londonhoz. Ezért bementünk East Grinsteadbe ebédelni, és vásárolni.

Nyaralás ősszel - az indulás

Apa a nyár végén elment East Grinstead-be (Anglia) egyedül, autóval egy kicsit üzletelni. Már akkor is jó lett volna vele menni, de Áron még a 2,5 órás bonyhádi utat sem bírta sírás nélkül, így nem vállalkoztunk rá. Viszont megbeszéltük, hogy az őszi szünetben, amikor a nagyok is otthon lesznek elmegyünk repülővel. Szeptember elején le is foglaltuk a jegyeket, a szállást, és az autót is.

Teltek-múltak a napok, hetek, és végül eljött az október 24-e.

Az indulás előtti napok nem teltek zökkenőmentesen, mert jött egy nagyobb munka, amibe nekem is be kellett szállnom, így nem elég, hogy Apa egy csöppet sem tudott segíteni, de én is száz felé kellett szaladgáljak. A becsomagolás is egy kicsit kapkodva történt, de szerencsére semmi fontos nem maradt otthon.

Papa és Juci kivittek/kikísértek a reptérre. Ott kiderült, hogy kb. 40 perccel később indulunk. A csomagokkal nem volt gond, Áron babaülését is feladtuk a poggyászokkal. Még Priority-matricákat is kaptunk a bőröndökre, hogy leszállás után ne kelljen sokat várni rájuk. A várakozás 2 órája hamar letelt, és végre beszállhattunk a gépbe. Tavaly voltam először repülővel, akkor egy picit izgultam, de most nem volt rá időm, inkább attól féltem, hogy a gyerekek hogy fogják bírni. De nem volt semmi gond, sőt Dávid és Ádám nagyon élvezték. Áron is szépen eljátszogatott, és mikor kb. az út felénél egy kisebb szeles területen mentünk át, a gép elég jól rázkódott, és Áron végre elaludt. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen helyzettől nem félni kezdek, hanem örülök neki!
Út közben kaptunk szendvicset és innivalót, ami Dávidnak nagyon tetszett, hogy "ingyen" volt.
Már kezdett sötétedni, mire leszálltunk a Gatwick-i reptéren. A csomagokat tényleg hamar megkaptuk, és indultunk megkeresni az autókölcsönzőt. Csak egyfajta kiírás volt, amit követhettünk: Car rent. Ez felvezetett a szemközti épület 5. emeletére, a tetőszintre, ahol az autókölcsönzők voltak, de olyan nem volt kiírva, mint ami a mi papírunkon szerepelt. Ezért Apa a kicsit hiányos angol tudásával érdeklődött az ott lévőktől, hogy nekünk most hová kellene menni. Annyit tudott kivenni, hogy vissza kell menni a földszintre, és valami busszal 5 megállót menni, ha nem jön a busz felhívni őket a "sárga telefonról". Kiderült később, hogy az 5. megállóban kell várni a buszt, ami nem is annyira busz volt, mint inkább egy kilenc személyes autó. És ez vitt minket a kölcsönzőhöz, ami szintén a reptéren volt. Végül kaptunk egy Peugeot 308-ast, amibe éppen hogy befértek a csomagjaink. Apa tavaly már kipróbálta, milyen a bal oldalon közlekedni, most ugyanez a feladat várt rá, de jobb oldali kormánnyal, és bal kezes sebességváltással. Nagyon jól vette az akadályokat, bár sokszor féltem, hogy rámegyünk a padkára, de ez az ottani keskeny sávoknak is köszönhető volt.
East Grinstead-ben volt a szállásunk, ami a reptértől kb. 11 km-re van, így hamar oda is értünk.


A szoba eléggé szűkösre sikerült, mert a foglaláskor a "2 felnőtt + 2 gyerek" elnevezésű szobához én kértem egy babaágyat is, és ők úgy gondolták, hogy 2 felnőtt és egy baba lesz a szobában.


Áron itthon már nagyon szépen kezdett egyedül elaludni, de ez ott egy kicsit nehezen ment, mert mind egy szobában voltunk.
Másnap reggel az 1 óra időeltolódás és az óraátállítás miatt, már reggel 6-kor mind felébredtünk.

(folyt. köv.)