Nem is tudom, mivel kezdjem, vagy folytassam, olyan régen nem írtam!

Most már szerintem mondhatjuk, hogy Áron első szava: APA. Eddig is mondott már "szavakat", de azt, hogy apa szó szerint apának mondja, illetve akkor, ha megszólal a kapucsengő. Szóval ennek a szónak már jelentése is van, nem csak betűk vagy hangok egymás után.

A nagy kedvencei a telefonok, de az nem jó, amelyik nem működik! Már van saját(igazi, de nem működő) egere, telefonja, billentyűzete, távirányítója, de mindig az az érdekesebb, ami nálunk van.

A totyogást szépen gyakorolja, már a küszöbön is szépen átlép, és egy helyben meg is tud fordulni. Igaz, ezt még csak a lakáson belül tudja. A szép nagy hóba kivittük sétálni, de "csak" kézen fogva ment egy picit, utána apa cipelte.

Ilyen hó volt nálunk:

Mikulás

Nagyon boldog Mikulás-napot kívánunk így utólag is mindenkinek!

Huncutka

Mint minden "rendes" gyereknek, Áronnak is pont azok a dolgok kellenek, amiket nem szeretnénk, vagy nem lehet odaadni neki játszani. Persze nem jó, ha minden percben azt hallja, hogy "Nem szabad!", ezért igyekszünk eltenni a számunkra fontos kincseket, hogy ne is lássa. Ezért van, hogy Apa felkutatja a lakást a távirányító után, vagy én nem tudom, hogy hová rejtettem el utoljára a telefonomat :)
A számítógép nagyon érdekes, de csak az, amelyiken éppen én írok/olvasok. Ha odaadom neki Ádám kis Pókemberes laptop-ját, az nem tetszik, rögtön lecsukja, és jön vissza az "igazihoz". Sajnos egyszer Apa megengedte neki, hogy püfölje rajta a billentyűket, de Áronnak jobban tetszett a kapirgálás, és pár pillanat múlva már a kezében is maradt a kettes billentyű. Nagy nehezen sikerült visszatenni a helyére, de azóta Áron a gép ellensége.

Itt már megelégeltem, hogy folyton a nadrágomat rángatja, és hagytam, hogy garázdálkodjon egy kicsit a hálóban. Ez lett az eredménye:

"Megnézem, hátha hozott már valamit a Mikulás Dávidnak":

"Ilyen ügyesen be tudok mászni a játékos dobozomba":

Nagyon szeret a krémes dobozokkal, és a popsitörlős dobozzal játszani fürdés előtt, de úgy látszik menekülésen töri a kis buksiját:

Naná, hogy törökülésben kell ücsörögni azon a kisszéken:
(sőt, fel is lehet rá állni, de azt nem tudtam lefényképezni, mert féltem, hogy leesik közben)

Na, igen! Az első és az utolsó szaloncukor ebben az évben:

Az órát is jól be kell állítani, hogy Apa reggel sokáig aludhasson:

Szombat 14.

...avagy a produkció folytatódik

Másnap este 10-kor Áron még nem akart aludni, ezért Apa kivette a kiságyból, hogy játszadozzon még egy picit. Dávid és Ádám is fenn voltak még, ők sem voltak álmosak. Áron nagyon fel volt pörögve, és azt vettük észre, hogy egyedül felállt! Utána nagyon tetszett neki, többször is megmutatta, hogy mit tud. A másik kedvenc játéka az volt, hogy az egyik íróasztal alá bebújt, majd átmászott a másik alá, és így tovább. Közben nagyokat kacagott Dávidnak.

Napközben persze még mindig az van, hogy kell fogni a kezét, különben visítás van.

Péntek 13.

Nem azért ez a cím, mert annyira szerencsétlen volt ez a nap, csak éppen aznap ment Áron egyedül kb. 1,5-2 métert. Már régóta gyakorolgatja a járást úgy, hogy csak az egyik kezemet fogja. Mászni nem igazán szeret már, mióta rájött, hogy két lábon is lehet menni. Én is kipróbáltam a mászást, utána három napig fájtak a térdeim, úgyhogy megértem Áront.
Ha szeretne menni valahova (és persze mindig szeretne), megfogja a kezem, beleigazgatja az ő kis kezébe az ujjamat, és megindul. Nem számít, hogy én állok, ülök, fekszem, vagy bármi más, ha ő menni akar, akkor nekem is kell! Ha esetleg én nem megyek, akkor leül a földre, és nagy-nagy visításba kezd.
Már próbálkoztunk vele, hogy állásból elinduljon, én ültem előtte, és nyújtottam a kezem felé, de egy-két lépés után eldőlt, mint a liszteszsák.
Péntek délután apa szokás szerint dolgozott, a fiúk Dávid barátjánál voltak, csak ketten voltunk otthon Áronnal. Adtam neki kölesgolyót enni, és olyan cuki volt, ahogy falatozta befelé, hogy gondoltam, ezt meg kell örökíteni, és felveszem videóra.
De ahogy a golyók a kezében voltak, mind a két keze el volt foglalva, és megvolt a biztonságérzete, mint amikor a kezét fogom, és szépen lassan elindult felém.

Szerencsére az első próbálkozását így sikerült megörökíteni:
(az első pár lépés után lehuppan, majd visszatér a kiindulási ponthoz, és eltipeg a kiságyig)

Itt 9 hónapos, 2 hetes, és 5 napos.

Angliában, folytatás

Kedden reggeli után felkerekedtünk, hogy meglátogassuk Londont.

GPS nélkül el sem tudom képzelni, hogy jutunk oda, mert még így is sokszor nehéz volt értelmezni a "tarts jobbra" kifejezést.
Közel a parlamenthez találtunk egy mélygarázst, ahol tudtunk parkolni (persze az aranyat olcsóbban mérik, mint ott egy óra parkolási időt.)


Átsétáltunk a Westminster hídon, célba véve a nagy óriáskereket, a London Eye-t.

Ott elborzadva láttuk, hogy ezer meg ezer ember áll sorban, hogy feljuthassanak. A London Aquarium előtt szintén hosszú sorok kígyóztak. A fiúk jót játszottak a közeli játszótéren, majd hotdogot ettek, én pedig valami borzalmas ízű kínai tésztát.
Ezután megcéloztuk a Buckingham palotát. Ott is rengeteg ember volt, csak éppen őrségváltás nem! De a körülötte lévő Green Park csodaszép volt így ősszel.

Itt egy picit megpihentünk, majd elindultunk visszafelé az autóhoz.
Útközben a St. James park mellett mentünk, ahol a fiúk játszóteret találtak, és persze ki kellett próbálni, és sok mókust is láttunk.
Más nevezetességet nem is tudtunk megnézni, na de majd legközelebb, ha Áron is nagyobb lesz.

Szerdán reggeli után elmentünk Saint Hill-be. Nagyon gyönyörű hely, sok-sok nyugodtsággal körülvéve.



Délben a vendéglőben ebédeltünk, ahol reggelizni szoktunk. Nagyon finomakat ettünk, és mindenki talált az ízlésének megfelelőt. Délután Zénó/Kata/Milán-ékhoz mentünk ismét, majd elmentünk Crawley-ba. Estére Áron belázasodott, nehezen aludt el, de reggelre jobban lett.

Csütörtökön reggel összecsomagoltam, a fiúk addig a parkolóban játszottak. Ezután elmentünk megint Crawley-ba, mert az közel van Gatewick-hez, ahonnan a repülő indult. Sokat sétáltunk, ebédeltünk, plázáztunk, játszótereztünk.




A repülőtérre sokkal korábban érkeztünk, mint kellett volna, így ott is sétálgattunk.
Éppen a "becsekkolás" előtt aludt el Áron a babakocsiban, gondoltam jó is lesz, ha a két órás várakozást végigalussza. Sajnos nem így történt, mert a biztonsági ellenőrzésnél ki kellett vennem a babakocsiból, és azt összecsukva feltenni a futószalagra. Naná, hogy Áron felébredt, és nem tudott visszaaludni. A váróban is nagyon nyűgös volt, de legalább sétálgathatott. Viszont a gépen már nem bírta, hogy le kellett ülni, elaludni nem tudott, és szinte végig sírdogált. Hol hangosabban, hol halkabban. Semmi sem volt jó neki. Már landolás után gurultunk, mire elaludt, és akkor megint csak nem tudott nyugodtan aludni.
A csomagokra most többet kellett várni, de Zsolti már várt ránk az autónkkal, hogy hazavigyen. Hazafelé Ádám is és Áron is elaludt. Áront úgy ahogy volt, (csak a kabátot, sapkát, cipőt vettem le róla) betettem az ágyikójába, és aludt tovább.

Utólag visszagondolva nagyon szép volt, de nem annyira jó a betegek miatt.
Legközelebb talán jobban sikerül a kirándulás.

Angliában

Folytatom:

A reggeli előtti 2 óra gyorsan eltelt, Áron álmos is lett, a babakocsiban aludt, így mi viszonylag nyugisan tudtunk reggelizni. Apa hagyományos angol reggelit kért, ami tartalmazott 2 tükörtojást, 4 virslit (vagy kolbászt), paradicsomos babot, grillezett gombát, paradicsomot. Ez a mennyiség még ebédre is sok lett volna :) A fiúk és én a "svéd asztalról" reggeliztünk. Nagyon bejött nekik a pirítós kenyér vajjal (de itthon már nem kellett), és a gránátalmalé. Közben Áron is felébredt, ő vajas kenyeret kapott. Reggeli után kicsit még elvoltunk a szobában, majd elmentünk Zénó/Kata/Milán-ékhoz. Igaz, ebédre hívtak, de mi egy kicsit előbb ott voltunk. A nagyok sokat gépeztek, játszottak, Áron szétpakolta Milán játékait, Apa sokat beszélgetett, én pedig rohangáltam Áronnal, és Áron után.
Ebéd után Brightonba mentünk a tengerpartra. Szép hely, csak egy kicsit sokat fúj a szél.

Jó messzire elsétáltunk, már sötét volt, mire visszaértünk az autóhoz.

Hétfőre londoni kirándulást terveztünk, de Apa lebetegedett, egész délelőtt az ágyat nyomta.

Ezért a fiúkkal elmentünk a közelbe sétálni. Kerestünk játszóteret, de nagyon a város szélén voltunk, így csak egy nagyobbacska teret vettünk birtokba, ahol a fiúk nagyon jól eljátszottak, Áron pedig kb. 2 órát aludt a babakocsiban.


Mire visszaértünk, Apa már jobban volt, de már túl késő volt Londonhoz. Ezért bementünk East Grinsteadbe ebédelni, és vásárolni.

Nyaralás ősszel - az indulás

Apa a nyár végén elment East Grinstead-be (Anglia) egyedül, autóval egy kicsit üzletelni. Már akkor is jó lett volna vele menni, de Áron még a 2,5 órás bonyhádi utat sem bírta sírás nélkül, így nem vállalkoztunk rá. Viszont megbeszéltük, hogy az őszi szünetben, amikor a nagyok is otthon lesznek elmegyünk repülővel. Szeptember elején le is foglaltuk a jegyeket, a szállást, és az autót is.

Teltek-múltak a napok, hetek, és végül eljött az október 24-e.

Az indulás előtti napok nem teltek zökkenőmentesen, mert jött egy nagyobb munka, amibe nekem is be kellett szállnom, így nem elég, hogy Apa egy csöppet sem tudott segíteni, de én is száz felé kellett szaladgáljak. A becsomagolás is egy kicsit kapkodva történt, de szerencsére semmi fontos nem maradt otthon.

Papa és Juci kivittek/kikísértek a reptérre. Ott kiderült, hogy kb. 40 perccel később indulunk. A csomagokkal nem volt gond, Áron babaülését is feladtuk a poggyászokkal. Még Priority-matricákat is kaptunk a bőröndökre, hogy leszállás után ne kelljen sokat várni rájuk. A várakozás 2 órája hamar letelt, és végre beszállhattunk a gépbe. Tavaly voltam először repülővel, akkor egy picit izgultam, de most nem volt rá időm, inkább attól féltem, hogy a gyerekek hogy fogják bírni. De nem volt semmi gond, sőt Dávid és Ádám nagyon élvezték. Áron is szépen eljátszogatott, és mikor kb. az út felénél egy kisebb szeles területen mentünk át, a gép elég jól rázkódott, és Áron végre elaludt. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen helyzettől nem félni kezdek, hanem örülök neki!
Út közben kaptunk szendvicset és innivalót, ami Dávidnak nagyon tetszett, hogy "ingyen" volt.
Már kezdett sötétedni, mire leszálltunk a Gatwick-i reptéren. A csomagokat tényleg hamar megkaptuk, és indultunk megkeresni az autókölcsönzőt. Csak egyfajta kiírás volt, amit követhettünk: Car rent. Ez felvezetett a szemközti épület 5. emeletére, a tetőszintre, ahol az autókölcsönzők voltak, de olyan nem volt kiírva, mint ami a mi papírunkon szerepelt. Ezért Apa a kicsit hiányos angol tudásával érdeklődött az ott lévőktől, hogy nekünk most hová kellene menni. Annyit tudott kivenni, hogy vissza kell menni a földszintre, és valami busszal 5 megállót menni, ha nem jön a busz felhívni őket a "sárga telefonról". Kiderült később, hogy az 5. megállóban kell várni a buszt, ami nem is annyira busz volt, mint inkább egy kilenc személyes autó. És ez vitt minket a kölcsönzőhöz, ami szintén a reptéren volt. Végül kaptunk egy Peugeot 308-ast, amibe éppen hogy befértek a csomagjaink. Apa tavaly már kipróbálta, milyen a bal oldalon közlekedni, most ugyanez a feladat várt rá, de jobb oldali kormánnyal, és bal kezes sebességváltással. Nagyon jól vette az akadályokat, bár sokszor féltem, hogy rámegyünk a padkára, de ez az ottani keskeny sávoknak is köszönhető volt.
East Grinstead-ben volt a szállásunk, ami a reptértől kb. 11 km-re van, így hamar oda is értünk.


A szoba eléggé szűkösre sikerült, mert a foglaláskor a "2 felnőtt + 2 gyerek" elnevezésű szobához én kértem egy babaágyat is, és ők úgy gondolták, hogy 2 felnőtt és egy baba lesz a szobában.


Áron itthon már nagyon szépen kezdett egyedül elaludni, de ez ott egy kicsit nehezen ment, mert mind egy szobában voltunk.
Másnap reggel az 1 óra időeltolódás és az óraátállítás miatt, már reggel 6-kor mind felébredtünk.

(folyt. köv.)

A FŰ

Hát igen, ez a rettenetes "jószág" jól ráijesztett Áronra!

Az történt ugyanis, hogy Bonyhádra mentünk a múlt hét végén. Bár itt a környékünkön elég sok fa, bokor, fű, és erdő van, de mégsem vitt rá semmi, hogy Áront letegyem akárcsak egy plédre is. Szóval Bonyhádon nagyon szép volt az idő, és egyik délután, amikor lenn voltunk a házunknál Papával és Jucival, kinn ücsörögtünk az udvaron.
Áront a két kezénél fogva sétáltatták (még jó, hogy volt ott egy kemény talpú cipő, ami pont jó neki) és ahogy már itthon megszokta, leült, de nem a padlószőnyegre, hanem a fűbe.
Hát ahogy hozzáért a kis keze a fűhöz, visítva elkezdett sírni, mintha megütötte, vagy megszúrta volna magát valamivel. De semmit nem találtunk, ami bánthatta volna.
Másnap egy plédet terítettünk az udvar közepébe, hogy ott játszhasson. Ez úgy működött, mint egy járóka, mert Áron nem tudott/akart róla lemászni, hiszen akkor hozzá kellett volna érnie a FŰ-höz!

Persze nem kellett sok időt a pléden töltenie, hiszen mindig volt aki dajkálja.


A nagyok közben jókat játszottak, végre nem a számítógépen, és fára is másztak.

Költözés

Na, igen! 8 hónap után végre visszaköltöztem a hálószobába. Úgy gondoltam, hogy most már elég nagyfiú lett Áron, hogy egyedül aludjon a szobájában. Este 8-fél 9 körül elalszik, éjjel kétszer felébred enni 1 óra és 5 óra körül, majd reggel 7-fél 8 tájban kel. Sajnos az éjszakai szopikat felváltotta a tápszer, amiről hamarosan le kellene szoktatni. De az a baj, hogy a vizet, teát nem fogadja el, vagy ha iszik is belőle, jobban felébred, és ringatással sem akar visszaaludni. Tehát egy ideig még marad a tápi. Amíg valami okosat ki nem találok.
Viszem magammal a bébiőrt a hálóba, így hamar meghallom ha felsír, mielőtt még az egész családot felverné. Apa szerencsére nem ébred fel a sírásra, így őt sem zavarja.

Tegnap szegény Apát kizártam a lakásból, ezért visszament az irodába aludni. Az ajtót nem kulccsal zártam be, hanem a belső kis zárral, amit nem lehet kívülről kinyitni. Apa pedig hazajött éjjel fél 1-kor, nem tudta kinyitni az ajtót, és engem nem akart felébreszteni. Mondtam neki, hogy legközelebb ne legyen "szívbajos", és hívjon fel nyugodtan a telefonon, vagy kopogjon hangosabban!

De lehet, hogy még örült is neki, hogy végre egyszer az irodában aludhat. Reggel vittem neki a tiszta ruhát, és a reggelit, hogy mehessen tanulni.

Áron 8 hónapos

Ma volt Áron 8 hónapos, és 3 napos. Ezért elsétáltunk a védőnőhöz, hogy le legyen mérve.
Az új adatok: súly-8530 gr., hossz-72 cm.
(az összehasonlító táblázatba is beírtam)

Két fogacska már kint van, a többi még nem látszik:


Ezzel egyidőben Ádám is fogat növeszt, még mindig van pár tejfoga, ami nem potyogott ki:


Szépen haladunk a főzelékekkel is, már egy hete nem krumplival, hanem száraz rántással sűrítem. Holnaptól megy a "rendes" rántás. Ma kelkáposzta volt pulykahusival.

Ügyes vagyok ("írta": ÁronZénó)

Sokat hallom, hogy én milyen ügyes kisfiú vagyok, hogy már ilyen korán elkezdtem forgolódni, kúszni, mászni, ülni, felállni, stb. Pedig ez nem ügyesség kérdése, hanem annyi a felfedezésre váró dolog, hogy nem igazán érek rá, és minél előbb szeretnék megismerni mindent körülöttem. Ez sajnos úgy nem lehet, hogy Anya, vagy Apa, vagy a Tesók felemelnek, és oda visznek, ahová én szeretném. Pedig én ezzel is kiegyeznék. Csakhogy hiába "mondom" szépen a magam nyelvén, hogy azt a fehér valamit a falban, a két lyukkal (értsd: dugaszoló aljzat) szeretném közelebbről megnézni, és megtapogatni, mégsem értik meg. És amikor meglátom a távirányítót az asztalon azt is nagyon szeretném megnyalogatni, de rám se hederítenek. Bár kaptam már távirányítót, számítógéphez való egeret, telefont, ami csak az enyém, és egyáltalán nem baba-színű, de nem értik meg, hogy nekem a lakásban mindegyiket meg kell kóstolnom!

Ugyanígy a tollakat, és Apa fültisztító pálcikáit is:



Ezért úgy döntöttem, hogy gyorsan megtanulok járni, és magas helyekre felmászni, és így nem lesznek akadályok előttem.


Gyakorolok is szorgalmasan, tegnap este például azt, hogy felállok a kiságy rácsába kapaszkodva, elengedem, pár pillanatig megállok egyedül, végül lehuppanok a popómra. Szerintem nagyon szórakoztató volt, én nagyokat nevettem rajta, de láttam Anyán, hogy ezt nem nagyon értékeli. Lehet, hogy az este 22-órai időpont nem tetszett neki, és nem az én produkcióm?
Nnnna, ez a másik!
Miért kell nekem minden este aludnom már 20-órakor? A szemdörzsölés, és az ásítozás ellenére én nem akarok aludni olyan korán. A 23-óra, na az már oké! Sajnos mostanában egyre többször beadom a derekam, és korán elalszom, úgyhogy lemaradok az esti jó kis sorozatokról, na de azért én is belátom, hogy sok erőt kell gyűjtenem, ha mielőbb egyedül szeretnék futkározni.
Ezt a felállás dolgot már a fürdőkádban is gyakorolom ám! De az annyira nekem sem tetszik és anyának sem, mert alig bírok megállni a lábaimon olyan csúszós. Pedig ott a kád szélén is sok érdekes játék sorakozik. De eddig csak a halacskás hőmérőt, és a kiskacsákat kaptam meg játszani.
Ezek mind nagyon figyelemre méltó dolgok, és már önmagukban is megérnék, hogy azt mondják rám, hogy ügyes vagyok. Viszont amiért valóban ügyesnek mondanak, az az, hogy nagyon ritkán esem el, vagy ütöm meg magam. Én úgy gondoltam, ha már megtanultam kapaszkodva felállni, akkor mielőbb megtanulok leülni is úgy, hogy nem okozok magamnak fájdalmat. Ez nagyon gyorsan sikerült is, és így nekem is jobb, hogy nem kell folyton azért sírnom, mert fáj valamim. Éppen elég az is, hogy most kezdenek kibújni a fogaim.

Áron eszik

Na azért általában nem így! Itt éppen figyelemelterelésként adtam neki egy kis főtt krumplit és sárgarépát. Az etetőszékben nem igazán szeret lenni, legtöbbször fogom a kezemben, és úgy kanalazom neki a püréket. De amikor nagy ritkán együtt eszik az egész család, nagyon szépen ül a helyén.
A csirke és pulykamell után kapott már csirkemájat is tökfőzelékbe keverve, nagyon szépen megette. Mostanában már nem teszek a főzelékekbe gyümölcsöt, és úgy is lecsúszik. Persze még mindig a gyümölcs a kedvenc. Kiflivéget és babakekszet is szokott rágcsálni, de abból több jut a padlóra, mint a pocijába.
A szopik száma nagyon lecsökkent, éjszaka kétszer szopizik félálomban. Ha ébren van egyáltalán nem kell neki, ezért tápszert kap pótlásként. Úgyhogy most van minden: szopi, cumisüveg, főzelék kanállal, darabos kaja kézzel. És mégis megeszik mindent szépen!

A villamos

Ma történt először, hogy Áronnal együtt villamosra szálltam. Ugyanis Dávid(10) keddenként úszni fog, és 7.40-re az uszodához kell vinni, nem az iskolába. Ez tőlünk 5-6 megállóra van a 69-es villamossal. Dodó reggel pont abban az időben megy dolgozni, és pont arrafelé, így ő vitt oda minket. (Nekem is mennem kellett, mert látni akartam, hogy hová megy Dávid. És így Áronnak is jönnie kellett velem.)
Ádámnak(8) pedig először volt alkalma egyedül menni az iskolába! Még nem jött haza, ezért nem tudok róla beszámolni, hogy hogyan sikerült.

Hazafelé Dodó felajánlotta, hogy haza is visz minket, de ezt már igazán nem akartam, épp elég volt hogy legalább odafelé elvitt. A villamosmegálló az uszodához és a házunkhoz is közel van, ezért nem vittünk babakocsit, amúgy is nehéz lett volna fel- és leszállni vele. Egy anyuka éppen olyan babakocsival volt, mint a miénk(csak más színű) és hát nagyon nehezen, és így is csak segítséggel tudott fel- és leszállni. Áron mindenesetre élvezte az utazást az ölemben, nézelődött kifelé az ablakon. 8 óra előtt 5 perccel már otthon is voltunk.
Remélem Dávidnak pedig tetszett az úszás.


Hozzáfűzve:

Ádám egy kis kitérővel a szökőkút felé, de időben odaért a suliba.
Dávidnak pedig annyira tetszett az úszás, hogy órán kívül is szeretne menni még.
A következő héten már nem kísértem el Dávidot, Dodó egyedül vittel el. Így Ádámmal mentünk, nehogy véletlenül nagyobb kitérőt tegyen, és ne érjen oda az iskolába.

Áron fürdik

Újszülöttként nem volt sírás a fürdéseknél, mivel sok okosságot olvasva előbb megetettem Áront, és kb. fél óra múlva, teli pocakkal volt a fürdés.

Az öltöztetés sem okozott gondot akkoriban. Szépen kivárta, amíg az összes ruha a helyére(vagyis rá) kerül.

Manapság viszont szinte mindig sírással végződik a fürdés. Nem éhes, nincs különösebb baj, csak nem igazán akar kiszállni a vízből. Amíg még csak feküdt könnyű volt nekem, nem igazán szeretett forgolódni, nehogy vizes legyen az arca. Most már a kádban is vagánykodik, mászni akar, felül, és fel is állna, ha engedném. A vízhőmérő az egyik nagy kedvenc, amit szeret rágcsálni, de már felfedezte a kiskacsákat is, és a zuhanyt.