Áron arcai

Most, hogy már Áron nem olyan pici baba nagyon jól látszik rajta, hogy éppen mit szeretne. Ehhez persze jönnek még a különböző hangok is, amivel jelzi, hogy fáradt, éhes, játszik, nem kapott meg valamit, stb. Mikor még újszülött volt, mondtam a nagyoknak, hogy kb. csak 20 cm-re lát. Ezt nem nagyon tudták hova tenni, és mindig azt kérdezték, hogy most meddig lát el Áron? Nekem persze csak ennyi adatom volt róla, arra nem tudtam pontos választ, hogy hétről-hétre hány cm-rel növekszik ez a távolság, de az volt a válasz, hogy szinte észre sem vesszük, és már mindent látni fog Áron. Ez így is történt. "Észrevétlenül" egyszer csak itt termett egy nagybaba, aki már nem marad ott, ahová leteszem. De ugyanez igaz a nagyokra is. Hogyan lett egy ilyen hasonlóan pici babából, mint Áron ilyen nagy gyerek, mint Dávid és Ádám?

Lassan vége a nyárnak

És ezzel kb. egyidőben meguntam az este 23 órakor történő lefekvéseket.
Egy hete történt először, hogy este már 21 órakor próbáltam lefektetni Áront, és sikerült is. Ehhez szükség volt arra is, hogy az addigi 3 napközbeni alvást felváltotta két alvás.
Nem tudom, hogy közben Áron hová dughatta a csörgőóráját, ami szinte percre pontosan felébreszti az elalvástól számított 30-45 percen belül? Mert én nem találom, de a mai napig is felébred, majd visszaaltatom, hol könnyen, hol nehezebben, de már nincs játszás!
Mivel a ma délutáni alvását sikeresen lerövidítette kb. fél órára (ami igencsak kevés, a megszokott 1,5-2 órához képest), így az esti alvás előrejött 20 órára. Nem nagyon kellett erősködnöm, már nagyon fáradt volt. Persze 30 perc után ismét felsírt, de sikerült visszaaltatni.

7 hónapos és 2 napos volt, amikor megláttam az első igazi fogacska kibújásának jeleit. Vagyis a bedagadt ínyét, és egy icipici fehér csíkocskát. Elég rosszul viseli, ennek is köszönhető a napközbeni kevés alvás, de hála a csoda-"kábító"-kenőcsnek egy picit lehet csillapítani a fájdalmakat. Hát azt hiszem, hogy most felköthetem a gatyámat, mert az éjszakák is pörgősebbek lesznek még egy pár hónapig.
És a karjaimat meg a hátamat is edzenem kell, mert PiciPoci megtanult a kezemben elaludni. Szopizni nem igazán akar, így marad a cumisüvegezés, de ezzel nem mindig alszik el, viszont ha az ágyában hagyom, akkor egyből hasrafordul, majd felkapaszkodik a rácsokba, és állva sírdogál. Ezért inkább a kisebbik rosszat választom, kézbekapom, ráborul a vállamra, és csendben sétálgatunk a kisszobában, míg el nem alszik, vagy egy határozott hátrahajlós mozdulattal jelzi, hogy neki most már jobb lenne fekve, és akkor beteszem a kiságyába. Azt szeretem a legjobban, mikor oldalra fordul és úgy alszik:



A nagyoknak pár nap múlva kezdődik az iskola, így őket is kell edzeni a korai lefekvéshez és felkeléshez, mert már nagyon elszoktak tőle.

Egy kis kiegészítés az előző bejegyzéshez...

08.22.

Fogacska még mindig nincs, de elég nyűgös Áron, főképp éjszakánként.
Valahogy nem érzem hiányát a fogaknak, de jó lenne, ha szépen csendben kibújnának, és nem bántanák a PiciPocit. A babakekszet, és az enyhén darabos barackot is nagyon szépen megeszi ennek ellenére. Úgyhogy még várhatnak azok a fogacskák.

Mostanában kezd egy picit "anyásabb" lenni, azaz sír, ha kimegyek a szobából, és nyújtja felém a kezeit, ha fel akarom venni.
Az idegeneket, és akikkel ritkábban találkozik már megismeri, és ilyenkor nagyon bújik hozzám, néha sírva is fakad.

A mászás egyre jobban megy, kapaszkodva bárhol feláll, legyen az ágy, szék, ajtó, vagy a tesó lába, csak stabilan álljon. Pár napja azt is megtanulta, hogy ha már nem szeretne állni, akkor az egyik kezével még kapaszkodik, a másikat pedig óvatosan leteszi a földre, és végül elengedi a tárgyat, amibe addig kapaszkodott.

Az alvás még nem igazán megy, főképp most éjjelente sok a sírás. És ma először lefektettem 21-órakor, persze fél óra múlva felsírt, de sikerült negyed órányi ringatással visszaaltatni.
Végül is azért annyira nem rossz a helyzet, mert délelőtt és délután is alszik 1-1,5-2 órát helytől függően.

5. és 7. hónap között

Azért írom ezt így, mert ebben az időszakban történt a legtöbb fejlődés eddig Áronnál.

A gyümölcsöket már az 5. hónap betöltése után elkezdtük bevezetni, mivel keveset hízott, és kevés tejcsit evett. Egyre ügyesebben ette, először még csak leszopogatta a kanálról, mára már jó nagyra nyitja a száját, ha éhes. Persze, ha valami nem ízlik neki akkor a 4-5. kanál után már összeszorítja a száját, és akkor jöhet bele egy kis gyümölcs. Úgy szinte bármit megeszik. A 6. hónap körül kezdett napi egyszer főzeléket is enni. Hát ez nem nagyon jött be neki először, de mostanra már evett saját főzésű répát, spenótot, brokkolit, paradicsomot, cukkinit, ezeket mind krumplival keverve, üvegből: sütőtököt, vegyes főzeléket, borsót, és most másra nem emlékszem.

A husival meg akartam várni a 7 hónapos fordulót, de megint keveset hízott (a védőnő szerint), így 29 hetesen kapott először csirkehusit is a főzelékbe. Minden gond nélkül meg is ette, persze egy kis barack azért kellett bele.

Az egyre gyakoribb négykézlábra állásokból lett először a hason csúszás, majd kb. egy hét múlva a mászás. Ezzel szinte egyidőben fel is ült egyedül, majd felkapaszkodott térdelésbe, és azután állásba. Innen kezdve már nagyon nehéz lett elaltatni, mivel pillanatok alatt feláll, és úgy sírdogál az ágyikójában. Ja, és övé az egész szoba, mit szoba, az egész lakás!

itt még csak négykézlábra állt

aztán 3 nap múlva a féloldalas felülés

majd a felkapaszkodás térdelésbe

itt már egyedül ül

és felállni is megtanult.

Az ágyát pedig meg kellett cserélni a pelenkázóval, mert kaparászta a tapétacsíkot. Most jól jött, hogy nem volt elég az egész szobára.

És nem utolsó sorban a két nagyfiú is belépett a lelkes tanulók sorába, mindketten elvégezték a Gyermek Kommunikációs Tanfolyamot, és a Hogyan Tanuld Meg?-et.

Nyár van!!!

Eljött az a nap is, amikor Áron először került egy kiskádnyi mennyiségű víznél több víz közelébe. Ez pedig a magyarok nagy „pocsolyája” a Balaton volt. Gizi néni (anyósom nővére) és unokája Andrea nálunk nyaraltak. Először úgy volt, hogy 2 napig maradnak, picit sétálgatnak a városban és szerdán mennek haza. Apa kitalálta, hogy akkor kedden menjünk a Balatonra ez kicsit megmártózni. A mi autócskánk viszont másképp gondolta. Valami fura hangot adott ki, Apa elvitte a szerelőhöz, aki kimondta a diagnózist: úgy ahogy van sz*r az autó. Na persze! Mi nem hittünk neki, és elvittük egy másikhoz, ahol már régi ismerős volt a brümike(autó). Ott minden rosszat megcáfoltak amit az előző mondott, viszont egy kütyüt ki kellett cserélni rajta. Ennek az lett a vége, hogy csak csütörtökön kaptuk vissza a kis négykerekűt. Gizi néni és Andrea addig bejárták a fél Budapestet, mi pedig itthon főttünk a kinti 36 fok hatására. Na azért nem kell annyira sajnálni, mert van klímánk, de hát mégis jobb lett volna a betervezett Balaton partján.

Péntek reggel 8-kor felkerekedtünk, és irány a nagy víz.

Lellére mentünk, ahol tavaly már nyaraltunk 1 hetet. Nagyon jó kis szabadstrand van ott, és Apa már egy éve vágyott arra a csülökre amit ott evett. Tehát nem volt kérdés, hogy a Balaton mely részén fogunk pancsikálni.

Itthon jól bekrémeztük magunkat naptejjel, hogy beszívódjon és hasson mire odaérünk, és a fiúk egyből mehessenek a vízbe. Ennek csak az volt a hátránya, hogy Ádám nekidőlt a falnak a pici-gyerekszobában, így hamarosan festeni kell ott a falat.

Sajnos kép nem készült Áronról amint épp fürdik, mivel Apa végigaludta a nagy mutatványt, én pedig a kezemben fogtam és nem tudtam a víz közepén fényképezni. De a vízparti szerkója azért érdemel egy bemutatást:

A fiúk és szerencsére Andrea is imádják a vizet. Egész nap fürödtek, játszottak, még enni se nagyon akartak.

A nap végére jól el is fáradtak, hazafelé elaludt mind a három fiú. Apa pedig talált egy érdekes gombot az autóban, amit nem tudott elsőre, hogy mi az csak annyit hogy valami hátsó ventilátort kapcsol be vele. Dávid és Ádám ültek leghátul, nem éreztek semmi különöset, így hazáig be volt kapcsolva a gomb, és mint utólag kiderült hátulról ontotta a meleget. Előröl pedig a klíma fújta a hideget. Szóval jó kis hőmérséklet volt az autóban, de senki nem fázott, és nem is volt melege senkinek.

Éhségsztrájk

Ez egy nagyon csúnya szó, de Áron ezt a játékot űzte egy darabig.

Kb. 3 hete kezdődött, az addigi 10-15 perc szopizásról áttért az 5-6 percesekre. Én először azt hittem, hogy talán gyorsabban eszik, és ez így elég is neki. Esténként egy picit nyűgösebb volt, ezt pedig a készülődő fogacskák számlájára írtam. Pár nap múlva már szinte le kellett fognom, hogy egyen. Ha evett is pár percig, utána sírva fordította el a fejét. Közben a védőnő lemérte a súlyát, és bizony alig gyarapodott valamennyit 1 hónap alatt. Ekkor jöttem rá, hogy nem elég neki az 5 perces szopi, szegénykém éhes marad, de valamiért nem kell neki a tejci. Ennek több oka is lehet, ezt itt most nem részletezem. Megkezdődött a hozzátáplálás picit több mint 5 hónapos korában.

Az első nap almalé volt a menü. Nem igazán tudtam hogyan lenne a legjobb adagolni neki. A cumisüveget nem fogadta el, ugyanúgy mint a kétfajta „csőrös” poharat, csak játszott velük. Kanállal adtam neki, ez egy kicsit nehézkesen ment, de szívesen fogadta, nem sok folyt mellé.

Másnap a nyűglődős szopik mellett megint almalét kapott kanállal, de délben már inkább rátértünk az almapürére. Ez is nagy kedvenc lett. Este tejpépet kapott, nagyon ízlett neki. De nem aludt tőle jobban, viszont nem is lett kiütéses, ami elég gyakori a babáknál.

Harmadnap ismét almapüré volt a menü, este pedig tejpép. Közben szopi, több-kevesebb sikerrel. Persze fejnem kellett emellett, hogy ne apadjon el végleg a tejem, mivel ahogy egyre kevesebbet kért, egyre kevesebb is lett.

Szombaton úgy döntöttem, hogy elég volt az üveges almából, jöhet a friss, piaci. Így felkerekedtünk, és elmentünk a piacra gyümölcsért. Alma sajnos vagy szerencsére, de nem volt. Helyette őszibarackot vettem. Hazafelé beszereztünk egy üveg almareszelőt, jó lesz az a barackhoz is. Az almapüréhez képest sokkal folyósabb lett a barack, de Áron szépen eszegette kiskanálból.

Még pár napig ez volt a menü, és egy hét múlva a mérleg is a barátunk volt, mert azt mutatta, hogy Áron szépen fejlődik, 20 dekát hízott egy hét alatt.

Azóta már próbálkoztunk többfélével, alma-sütőtök, alma-barack, barack-banán, alma-barack-rizs üveges változataival. Ezek nagyon bejöttek neki.

Ezért gondoltam ideje lenne a krumplival is megismertetni. Az első a lefolyóban végezte, borzalmas lett szerintem. Pedig nem volt kis munka. Szépen elterveztem, hogy krumpli fagyasztott anyatejben főzve – meggy lesz a kombináció. Nem tudom, hogy a meggy savanyúsága, a krumpli ízetlensége, vagy a fagyasztott-felengedett anyatej vasíze miatt, vagy ez így együtt, de valami nagyon rossz íze és szaga volt. Pedig a meggyeket egyenként meghámoztam, és kimagoztam, csak ezután turmixoltam a főtt krumplival. Szegénykém nagyon beleborzongott, ahogy lenyelte, de hősiesen tűrte 4-5 kanál erejéig, ekkor úgy döntöttem, hogy nem kínzom tovább, és inkább kibontottam egy alma-barack bébipapit. Na ott már nem volt fintorgás.

A második próba most vár arra, hogy kiöntsem. Igaz, ebből már többet evett, de nem nagyon tetszett neki. Ez szintén főtt krumpli (de már sima vízben főzve) friss őszibarackkal.

Hát lehet, hogy a főzelékfélék nem lesznek Áron kedvencei egyenlőre, de az is lehet, hogy még nem jött el az ideje számára.

"Lütyőke"

Apa hívja így legkisebb porontyunkat. Mikor még pocaklakó volt a Buksi nevet kapta, mondanom sem kell nem szerettem, ha így hívta. Pedig hívhatná Zénónak is, ha már az Áron nem tetszik neki annyira, úgyis ő választotta ezt. Ha engem kérdeznek, hogy hogy hívják a gyereket, mindig csak az Áront mondom. Ha ő is ott van hozzátesz a Zénót is. Mert hivatalosan mindkettő anyakönyvezve van. De mostanában csak Lütyő, vagy Lütyőke, amit a baba nagy mosollyal nyugtáz. Úgy tűnik, neki tetszik. Vagy az is lehet, hogy csak Apának örül.

Apa igazi családfő. Végtelenül büszke mindhárom kisfiára. Nem egy mai trendi apuka. Nem igazán szokott velük játszani, nem fürdeti őket, de maximálisan a gondjukat viseli. A fiúk pedig nagyon ragaszkodnak hozzá.

A nagyoknak is voltak becenevei, Dávid volt a Cincike, Ádám pedig Cupika. Többek között. Ugyanis mindegyik gyereket sokféle néven szólítottuk, sajnos több most nem jut eszembe. Ja! Dávid sokáig Dádó volt. Ezt a nevet az unokatesóm ikerlányai adták neki, amikor tanultak beszélni, és a Dávidot nem tudták kimondani. Ő viszont mostanában nagyon morcos, ha nem a saját nevén szólítjuk.

Összehasonlító táblázat

Íme egy tábla, ami megmutatja a három fiú hossz és súlyfejlődését az első évben:

Egyforma napok Áron szemszögéből (részletek)

csütörtök

Anya már tegnap óta meg sem áll, csak néha ad tejcit, ha szólok neki. Állítólag pakol. De hogy minek azt én nem tudom. Valamit mondtak, hogy búcsúzzam el a tesóimtól és Apától, de nem értem, mert minden reggel eltűnnek egy iskolának és egy tanfolyamteremnek nevezett helyre, és délután vagy este újra láthatom őket. Amikor átsétáltunk az irodához Manci mama és Árpika is beszálltak Apáékhoz az autóba, de minket Anyával valahogy ottfelejthettek, mert ilyen még nem volt.

Ezután Anyával hazamentünk, de én nem éreztem magam valami jól. Folyamatosan piszkálta valami a torkomat belülről, de most nem úgy, mint amikor böfizek, mert ez rosszabb volt. Mikor délután felébredtem, és ettől a furcsa érzéstől mégfurább hangokat adtam ki, Anya elkezdett telefonálgatni, majd elmentünk a Doktor nénihez. Ott le kellett vetkőzni, ettől egy kicsit megijedtem, mert picit szégyenlős vagyok, és még a torkomba is bedugott a Doktornéni ilyen hosszú valamit, ami nem tetszett. De azt gondolom semmi komoly bajom nem volt, mert Anya megnyugodott. Hazafelé azért vettünk valami gyógy-izét, amiből később kaptam is, nem volt olyan nagyon rossz íze, de azért a tejcsi finomabb.

Ahogy egyre sötétebb lett kinn, én egyre többet sírtam. Anya legtöbbször kitalálja, hogy miért sírok, de most valahogy nem ment neki a rejtvény, úgyhogy nagyon belefáradtam és inkább elaludtam.

Másnap mikor felébredtem megint csak ketten voltunk Anyával. Nem tudom hol lehetnek ilyen sokáig a többiek. Pedig úgy szeretem, mikor Ádám mesél nekem, vagy amikor Dávid beszélget velem. Apát nem szoktam olyan gyakran látni, de amikor otthon van és nyekergek a kiságyban, ő mindig felvesz, és olyankor nagyon jó.

kedd

Hát ezek a fiúk még mindig nincsenek itthon. Esténként hallom a hangjukat, tehát nem vesztek el teljesen, de olyankor mindig találok valami jó kis rágcsálnivalót (amit Anya nem akar odaadni), és nem tudok odanézni, hogy honnan szólnak hozzám.

Anyának valami „sürgős dolga” volt, ezért ma kétszer is elsétálunk az irodába. A második

alkalommal már nagyon álmos voltam mikor mentünk hazafelé, már majdnem elaludtam, mikor szembejött velünk Dóri és Hugi (most már hivatalosan Keresztmami). Nem tudom mi történt ezután, azt hiszem hogy elaludhattam, mert a lifttel mentünk felfelé, amikor felébredtem. De ez nem az otthoni lift volt. A szobába érve még szundikáltam egy picit, majd jeleztem Anyának, hogy elég volt a babakocsiból, most már ki akarok szállni. Azonnal tudtam, hogy nem otthon vagyunk, mert Anya nagyon hamar odaért. Otthon többet kell kiabálnom, mire jön értem, és kiszed az ágyból. Dóriéknál voltunk. Szeretek ott lenni, mert mindig a szép színes habtapi szőnyegen feküdhetek, és érdekes játékokat kaphatok, és most még egy darab habtapit is rágcsálhattam, ami nagyon tetszett. Dóri nagyon aranyos, bármelyik játékát megkaphatom, még ropit is akart adni, de azt Anyáék nem engedték neki, pedig én megkóstoltam volna. Mivel Anya úgy gondolta, hogy már éhes lehetek, hazamentünk.

Azt hiszem most nem fogok sokáig falatozni, hamar lerendezem, aztán jöhet a játszás.

Lehet, hogy most egy kicsit messzire merészkedtem, mert Anya ezt az ügyeskedésemet azzal jutalmazta, hogy odaadta a tesóim takaróit és párnáit.

De Anya, most akkor ők mivel fognak takarózni!?

Egyforma napok

2009. 06.25.-30.

Apa és a nagyfiúk Déván nyaralnak.

Mi Áronnal itthon unatkozunk, és várjuk, hogy elteljen ez a hét is.

A fiúk csütörtökön reggel utaztak el. Áron délután kezdett köhögni, gyorsan mentünk a doktornénihez, aki azt mondta, hogy valami vírusos dolgot lát a torkában, de semmi komoly, csak köptetőt adjak neki. Viszont ez elég ahhoz, hogy ne nagyon lehessen kimozdulni itthonról. Bár Hugiék péntek este hazajöttek, hozzájuk nem szeretnék menni, nehogy Dóri elkapja ezt a vírus-izét. És egy betegecske gyerekkel amúgy sem jó dolog csavarogni. Úgyhogy itthon ülünk, Áron eszik-alszik-játszik-eszik-alszik-stb. Az én programom sem sokkal változatosabb, ha-ha-ha! Naponta azért lemegyünk egy kicsit sétálni, de sokat esik az eső.

Ma, kedden talán már nem fog esni, hurrá! Eddig jónak néz ki az idő, bár már reggel 10-kor már 30 fok van kint. Hát úgy néz ki, nekem semmi sem jó! Ha meleg van, az a baj, ha hideg, akkor az.

Mára már nem köhög Áron annyira, viszont Dóri lett kicsit „trottyos”. Tehát megint ugrott a találka. Nem baj, elsétálunk az irodáig, megnézzük mi újság arrafelé.

Végül is Dóri jobban lett, így az irodából hazafelé menet egy kicsit együtt sétáltunk, és utána náluk játszottunk, és beszélgettünk egy kicsit.

A "kétnapos" fogacska története

2009.06.04.

Áron már 2 hónapos kora óta nyáladzik, és tuszkolja befelé a kis kezét, illetve mióta meg tud fogni dolgokat bármit a szájába vesz. A nyáladzás egyre intenzívebb lett. Ezért bizonyos időközönként benézek a szájába hogy nem akar-e kibújni egy-egy fogacska. A két nagyfiúnak kb. 6 hónaposan lett meg az első foga, de sosem lehet tudni!

Nagy meglepetésemre alig 1 héttel a 4 hónapos forduló után találtam valamit Áron szájában. Jé egy fogacska! De nem ám alul középen, vagy esetleg felül középen, mint ahogy az lenni szokott, hanem balra lent. Mai modern anyukaként fogtam gyorsan a fényképezőgépet, hogy megörökítsem. Ugyanis ezt mindenkinek látnia kell, mindegy hogy 1, 160 vagy 460 km-re is lakik tőlünk! Hát aki már próbált ficánkoló gyereket fényképezni, az tudja, hogy nem könnyű egy-egy mosolyt, vagy fontos pillanatot lekapni. Bár a digitális fényképezők korában ez egy kicsit könnyebbnek bizonyul. Szóval egyik kezemben a gép, másik kezemmel próbálom nyitva tartani Áron száját, a nyelvét félretolva, hogy látsszon a fogkezdemény is, a gombot úgy kellene lenyomni, hogy ne legyen homályos a kép, és ahogy Áron mocorog ne nyelje le az újjamat, és benne legyen a képben. Egy pár kísérlet után feladtam, nem akartam tovább „kínozni” a gyereket, úgyis kinő jobban az a fog, és akkor már bárki láthatja. Na persze! Ugyanis két nap múlva benézek a gyerek szájába, és nincs ott a fogacska! Elmúlt! Már-már kezdtem bután érezni magam, hogy ott sem volt, de Hugi azt mondta, lehet hogy most kezdett dagadni az ínye, és attól nem látszik.

Nem baj, előbb-utóbb csak kibújnak a fogacskák, és nem tűnnek el csak úgy!

Addig is ez a legjobban sikerült kép, amit sikerült csinálni „róla”:

A gyerekülés

2009. 06. 10.

A Brendonban voltunk „megvenni” a gyerekülést. A hordozót eladtam a babakocsival együtt, így nem volt ülése Áronnak. Gondoltam egy utat kibír az ölemben is. Hát többet ezt nem játsszuk el! A balesetveszélytől eltekintve is nagyon kényelmetlen volt nekem is, és neki is. Szóval irány a bababolt!

A legolcsóbbat néztem ki, ami Isofix-es. Persze ehhez a változathoz az kell, hogy az autóban legyen 3 pontos bekötési lehetőség. Naná, hogy nekünk nincs olyan, és bár be lehet kötni a biztonsági övvel is (ez csak otthon jutott eszembe), az eladó lebeszélt róla, hogy megvegyük. A többi legalább a duplája lett volna, így nem vettünk itt semmit.

Ahogy hazaértünk elkezdtem böngészni a netet, hogy hol és milyen ülést vegyünk. Már letettem arról, hogy Isofix-es ülésünk legyen, mert azt az „aranyár” sokszorosáért adják. A Babaszafari-n találtam egy tök jót, 0-25 kg súlyhatárral, és nem is olyan vészes áron. Másnap fel is hívtam a boltot, hogy „Csak rendelni lehet? Vagy vannak a boltban is gyerekülések?” Azt mondta, hogy persze, van a boltban is. Így átautóztam Hugiékhoz a Dóri üléséért, vissza hozzánk, apa, gyerek be az autóba és irány a bolt. Kis keresgélés után meg is találtuk.

A boltban csak 1 db volt abból az ülésből, és mivel az a bemutatódarab volt, nem kaphattuk meg. Pedig apa nagyon alkudozott rá. Rendelni lehet, 2 hét múlva lesz (lenne). Hát ez nekünk nem volt jó, mivel már így is kölcsön-ülésünk volt. A másik fajta, amit kinéztem a honlapon egyáltalán nem volt nekik. Bosszantó! Egy kis nézelődés után megvettünk egy másikat, amiből raktáron csak valami nem túl szép színű volt, de a kiállított példányt elvihettük. Bár kb. tízezerrel olcsóbb volt ez, én nem nagyon örülök neki.

Egy nyugis nap

2009. 06.09.

Áron ma nagyon jó baba volt. Egyedül aludt el, egy picit sírdogált csak. Nem túl sűrűn kényeztet el ezzel a tudományával. Azután hagyott egy kicsit dolgozni 10-12 között, majd felébredt, gondoltam adok neki egy kis almapürét, hát átázott a pólóm a tejcitől, úgyhogy inkább csak azt kapott. Délután átmentünk az irodába is egy kicsit dolgozni, nagyon tetszett neki a kicsit ismeretlen környezet, szépen játszott a földre terített paplanon. Mikor megéhezett kapott tejcsit, majd újra játszadozott a földön.

Ezután elmentünk a nagyfiúkért a suliba, utána Hugiékhoz kipróbálni a gyerekülést. Szerintem jó lesz ez a méret Áronnak is.

Délelőtt egyedül aludt el a kiságyában:

Az első 3-4 hónap

Mivel nem olyan rég jutott eszembe blogot írni, így a születéstől mostanáig kevés bejegyzésre lehet számítani, de igyekszem visszaemlékezni, és a fontosabb pillanatokat leírni.

Addig egy pár kép az elmúlt hónapokból:

1 hónaposan

2 hónaposan

3 hónaposan

4 hónaposan

Áron Zénó születése

Mivel az első két fiúcska szinte napra pontosan a 39. hétre született, most is már alig vártam ennek a hétnek a végét. A kórházi csomagom szépen összepakolva, ahogy illik, viszont semmi fájás, magzatvíz csorgás, szóval semmi jele a szülésnek. Papa is odakészítve, hogy legyen aki marad a fiúkkal, amíg mi apával szülünk. Hétfőn szintén semmi, kedden voltam CTG-n, ami nagyon szép eredményt mutatott, azaz Áron baba még nagyon jól érezte magát ott benn. Hát én úgy értem haza, hogy most akkor kicsomagolok, mert ez a baba úgysem fog kibújni. Nade azért meggyőztem magam, hogy előbb-utóbb mégis csak menni kell a kórházba. Papa szépen hazament, mivel a doki azt mondta, hogy még nem szülünk. És folytatódtak a mindennapok. Egészen szombat estig.

Akkor végre elkezdődtek a fájások. Örültem volna neki, ha nem este, hanem reggel jönnek, de már legalább valami elkezdődött. Egész éjjel azon izgultam, hogy reggelig kihúzzuk, ne kelljen senkit riasztani az éjszaka közepén. A három „fiú” szépen aludt, én pedig hol aludtam, hol mászkáltam. Reggelre már elég szép 5-10 percesek voltak. Hugi és Dodó átjöttek a fiúkért 10 körül, mi pedig elindultunk a kórházba. Az út nem volt zökkenőmentes, nem azért mert bármi baj lett volna, csak a pesti utak állapota miatt. Bár a Bosnyák-téri macskakövek szerintem pár órával lerövidítették a vajúdást. A kórházban közölte a portás, hogy nem jó a lift, lépcsőzni kell a második emeletre. Jó kis „labirintuson” kellett keresztülmenni, mire odataláltunk a szülőszobához. 11-kor értünk oda. Vizsgálat-papírmunka-előkészítés és az elmaradhatatlan burokrepesztés (az előző két szülésnél is volt) után felgyorsultak a fájások, szinte szünet nélkül jöttek. Be a szülőszobába, CTG-t rámkapcsolták, oxitocint bekötötték (a szülésznő babonája), 5 percet álltam az ágy mellett, így kábelekkel, majd megbeszéltük a szülésznővel, hogy talán itt az ideje, hogy szüljünk. Egy picit lassacskán, de 12.30-kor már kinn is volt Áron.

Szép nagy baba lett, 4400 gr., és 57 cm.