Eljött az a nap is, amikor Áron először került egy kiskádnyi mennyiségű víznél több víz közelébe. Ez pedig a magyarok nagy „pocsolyája” a Balaton volt. Gizi néni (anyósom nővére) és unokája Andrea nálunk nyaraltak. Először úgy volt, hogy 2 napig maradnak, picit sétálgatnak a városban és szerdán mennek haza. Apa kitalálta, hogy akkor kedden menjünk a Balatonra ez kicsit megmártózni. A mi autócskánk viszont másképp gondolta. Valami fura hangot adott ki, Apa elvitte a szerelőhöz, aki kimondta a diagnózist: úgy ahogy van sz*r az autó. Na persze! Mi nem hittünk neki, és elvittük egy másikhoz, ahol már régi ismerős volt a brümike(autó). Ott minden rosszat megcáfoltak amit az előző mondott, viszont egy kütyüt ki kellett cserélni rajta. Ennek az lett a vége, hogy csak csütörtökön kaptuk vissza a kis négykerekűt. Gizi néni és Andrea addig bejárták a fél Budapestet, mi pedig itthon főttünk a kinti 36 fok hatására. Na azért nem kell annyira sajnálni, mert van klímánk, de hát mégis jobb lett volna a betervezett Balaton partján.
Péntek reggel 8-kor felkerekedtünk, és irány a nagy víz.
Lellére mentünk, ahol tavaly már nyaraltunk 1 hetet. Nagyon jó kis szabadstrand van ott, és Apa már egy éve vágyott arra a csülökre amit ott evett. Tehát nem volt kérdés, hogy a Balaton mely részén fogunk pancsikálni.
Itthon jól bekrémeztük magunkat naptejjel, hogy beszívódjon és hasson mire odaérünk, és a fiúk egyből mehessenek a vízbe. Ennek csak az volt a hátránya, hogy Ádám nekidőlt a falnak a pici-gyerekszobában, így hamarosan festeni kell ott a falat.
Sajnos kép nem készült Áronról amint épp fürdik, mivel Apa végigaludta a nagy mutatványt, én pedig a kezemben fogtam és nem tudtam a víz közepén fényképezni. De a vízparti szerkója azért érdemel egy bemutatást:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése