Mivel az első két fiúcska szinte napra pontosan a 39. hétre született, most is már alig vártam ennek a hétnek a végét. A kórházi csomagom szépen összepakolva, ahogy illik, viszont semmi fájás, magzatvíz csorgás, szóval semmi jele a szülésnek. Papa is odakészítve, hogy legyen aki marad a fiúkkal, amíg mi apával szülünk. Hétfőn szintén semmi, kedden voltam CTG-n, ami nagyon szép eredményt mutatott, azaz Áron baba még nagyon jól érezte magát ott benn. Hát én úgy értem haza, hogy most akkor kicsomagolok, mert ez a baba úgysem fog kibújni. Nade azért meggyőztem magam, hogy előbb-utóbb mégis csak menni kell a kórházba. Papa szépen hazament, mivel a doki azt mondta, hogy még nem szülünk. És folytatódtak a mindennapok. Egészen szombat estig.
Akkor végre elkezdődtek a fájások. Örültem volna neki, ha nem este, hanem reggel jönnek, de már legalább valami elkezdődött. Egész éjjel azon izgultam, hogy reggelig kihúzzuk, ne kelljen senkit riasztani az éjszaka közepén. A három „fiú” szépen aludt, én pedig hol aludtam, hol mászkáltam. Reggelre már elég szép 5-10 percesek voltak. Hugi és Dodó átjöttek a fiúkért 10 körül, mi pedig elindultunk a kórházba. Az út nem volt zökkenőmentes, nem azért mert bármi baj lett volna, csak a pesti utak állapota miatt. Bár a Bosnyák-téri macskakövek szerintem pár órával lerövidítették a vajúdást. A kórházban közölte a portás, hogy nem jó a lift, lépcsőzni kell a második emeletre. Jó kis „labirintuson” kellett keresztülmenni, mire odataláltunk a szülőszobához. 11-kor értünk oda. Vizsgálat-papírmunka-előkészítés és az elmaradhatatlan burokrepesztés (az előző két szülésnél is volt) után felgyorsultak a fájások, szinte szünet nélkül jöttek. Be a szülőszobába, CTG-t rámkapcsolták, oxitocint bekötötték (a szülésznő babonája), 5 percet álltam az ágy mellett, így kábelekkel, majd megbeszéltük a szülésznővel, hogy talán itt az ideje, hogy szüljünk. Egy picit lassacskán, de 12.30-kor már kinn is volt Áron.
Szép nagy baba lett, 4400 gr., és 57 cm.
Akkor végre elkezdődtek a fájások. Örültem volna neki, ha nem este, hanem reggel jönnek, de már legalább valami elkezdődött. Egész éjjel azon izgultam, hogy reggelig kihúzzuk, ne kelljen senkit riasztani az éjszaka közepén. A három „fiú” szépen aludt, én pedig hol aludtam, hol mászkáltam. Reggelre már elég szép 5-10 percesek voltak. Hugi és Dodó átjöttek a fiúkért 10 körül, mi pedig elindultunk a kórházba. Az út nem volt zökkenőmentes, nem azért mert bármi baj lett volna, csak a pesti utak állapota miatt. Bár a Bosnyák-téri macskakövek szerintem pár órával lerövidítették a vajúdást. A kórházban közölte a portás, hogy nem jó a lift, lépcsőzni kell a második emeletre. Jó kis „labirintuson” kellett keresztülmenni, mire odataláltunk a szülőszobához. 11-kor értünk oda. Vizsgálat-papírmunka-előkészítés és az elmaradhatatlan burokrepesztés (az előző két szülésnél is volt) után felgyorsultak a fájások, szinte szünet nélkül jöttek. Be a szülőszobába, CTG-t rámkapcsolták, oxitocint bekötötték (a szülésznő babonája), 5 percet álltam az ágy mellett, így kábelekkel, majd megbeszéltük a szülésznővel, hogy talán itt az ideje, hogy szüljünk. Egy picit lassacskán, de 12.30-kor már kinn is volt Áron.
Szép nagy baba lett, 4400 gr., és 57 cm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése