Anya már tegnap óta meg sem áll, csak néha ad tejcit, ha szólok neki. Állítólag pakol. De hogy minek azt én nem tudom. Valamit mondtak, hogy búcsúzzam el a tesóimtól és Apától, de nem értem, mert minden reggel eltűnnek egy iskolának és egy tanfolyamteremnek nevezett helyre, és délután vagy este újra láthatom őket. Amikor átsétáltunk az irodához Manci mama és Árpika is beszálltak Apáékhoz az autóba, de minket Anyával valahogy ottfelejthettek, mert ilyen még nem volt.
Ezután Anyával hazamentünk, de én nem éreztem magam valami jól. Folyamatosan piszkálta valami a torkomat belülről, de most nem úgy, mint amikor böfizek, mert ez rosszabb volt. Mikor délután felébredtem, és ettől a furcsa érzéstől mégfurább hangokat adtam ki, Anya elkezdett telefonálgatni, majd elmentünk a Doktor nénihez. Ott le kellett vetkőzni, ettől egy kicsit megijedtem, mert picit szégyenlős vagyok, és még a torkomba is bedugott a Doktornéni ilyen hosszú valamit, ami nem tetszett. De azt gondolom semmi komoly bajom nem volt, mert Anya megnyugodott. Hazafelé azért vettünk valami gyógy-izét, amiből később kaptam is, nem volt olyan nagyon rossz íze, de azért a tejcsi finomabb.
Ahogy egyre sötétebb lett kinn, én egyre többet sírtam. Anya legtöbbször kitalálja, hogy miért sírok, de most valahogy nem ment neki a rejtvény, úgyhogy nagyon belefáradtam és inkább elaludtam.
Másnap mikor felébredtem megint csak ketten voltunk Anyával. Nem tudom hol lehetnek ilyen sokáig a többiek. Pedig úgy szeretem, mikor Ádám mesél nekem, vagy amikor Dávid beszélget velem. Apát nem szoktam olyan gyakran látni, de amikor otthon van és nyekergek a kiságyban, ő mindig felvesz, és olyankor nagyon jó.
kedd
Hát ezek a fiúk még mindig nincsenek itthon. Esténként hallom a hangjukat, tehát nem vesztek el teljesen, de olyankor mindig találok valami jó kis rágcsálnivalót (amit Anya nem akar odaadni), és nem tudok odanézni, hogy honnan szólnak hozzám.
Anyának valami „sürgős dolga” volt, ezért ma kétszer is elsétálunk az irodába. A második
alkalommal már nagyon álmos voltam mikor mentünk hazafelé, már majdnem elaludtam, mikor szembejött velünk Dóri és Hugi (most már hivatalosan Keresztmami). Nem tudom mi történt ezután, azt hiszem hogy elaludhattam, mert a lifttel mentünk felfelé, amikor felébredtem. De ez nem az otthoni lift volt. A szobába érve még szundikáltam egy picit, majd jeleztem Anyának, hogy elég volt a babakocsiból, most már ki akarok szállni. Azonnal tudtam, hogy nem otthon vagyunk, mert Anya nagyon hamar odaért. Otthon többet kell kiabálnom, mire jön értem, és kiszed az ágyból. Dóriéknál voltunk. Szeretek ott lenni, mert mindig a szép színes habtapi szőnyegen feküdhetek, és érdekes játékokat kaphatok, és most még egy darab habtapit is rágcsálhattam, ami nagyon tetszett. Dóri nagyon aranyos, bármelyik játékát megkaphatom, még ropit is akart adni, de azt Anyáék nem engedték neki, pedig én megkóstoltam volna. Mivel Anya úgy gondolta, hogy már éhes lehetek, hazamentünk.
Azt hiszem most nem fogok sokáig falatozni, hamar lerendezem, aztán jöhet a játszás.
Lehet, hogy most egy kicsit messzire merészkedtem, mert Anya ezt az ügyeskedésemet azzal jutalmazta, hogy odaadta a tesóim takaróit és párnáit.
De Anya, most akkor ők mivel fognak takarózni!?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése