2009. augusztus 22.

Egy kis kiegészítés az előző bejegyzéshez...

08.22.

Fogacska még mindig nincs, de elég nyűgös Áron, főképp éjszakánként.
Valahogy nem érzem hiányát a fogaknak, de jó lenne, ha szépen csendben kibújnának, és nem bántanák a PiciPocit. A babakekszet, és az enyhén darabos barackot is nagyon szépen megeszi ennek ellenére. Úgyhogy még várhatnak azok a fogacskák.

Mostanában kezd egy picit "anyásabb" lenni, azaz sír, ha kimegyek a szobából, és nyújtja felém a kezeit, ha fel akarom venni.
Az idegeneket, és akikkel ritkábban találkozik már megismeri, és ilyenkor nagyon bújik hozzám, néha sírva is fakad.

A mászás egyre jobban megy, kapaszkodva bárhol feláll, legyen az ágy, szék, ajtó, vagy a tesó lába, csak stabilan álljon. Pár napja azt is megtanulta, hogy ha már nem szeretne állni, akkor az egyik kezével még kapaszkodik, a másikat pedig óvatosan leteszi a földre, és végül elengedi a tárgyat, amibe addig kapaszkodott.

Az alvás még nem igazán megy, főképp most éjjelente sok a sírás. És ma először lefektettem 21-órakor, persze fél óra múlva felsírt, de sikerült negyed órányi ringatással visszaaltatni.
Végül is azért annyira nem rossz a helyzet, mert délelőtt és délután is alszik 1-1,5-2 órát helytől függően.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése